"Ne fogjon senki könnyelműen

    A húrok pengetésihez "!      
 

A jóknak is, a gonoszoknak is, örök időkre utat mutató Petőfi veretes sorai, teljes verse jutott eszembe, amikor is inamba szállt bátorsággal, a szent fát kezembe merészeltem venni. A lanthoz nem értek, a szakszofonhoz talán többet. Következésképpen csak egy húron próbálom előadni azt, amit négy évről, a lant egyik húrján, kíséret nélkül, néhány percben lehetséges.

A hamis, disszonáns hangzatokat újra pengetem! Olvastam : "a nép emlékezete mindig biztosabb és jobb a történetírók okmányainál "! Első hallásra talán elgondolkodtató a megjegyzés, de elfogadom a bölcseletet, ezt a műfajt választom, " a nép emlékezete "!

  Az 1956 - os ellenforradalom dicsőséges leverését…- javítom! Az 1956 - os forradalom bukását követő negyedik évben, a politikai hatalom, kezdeti elszántsággal, tovább folytatta a sötétben bujkáló, rémhírterjesztő ellenforradalmárok megsemmisítését. Ítéltek, öltek száműztek, porba tiportak, beszerveztek, megfigyeltek! A szocialista vegykonyhában, krasznaja moszkva parfümbűzben, forgatókönyv szerint, készült a gulyáskommunizmus. Amikor is 31 fővel, minden tekintetben vegyesnek mondható I./D osztályközösség, naplókészen összeállt. Szabó, lelkész, földműves, ügyvéd, orvos, tanár, szállodaigazgató, nagykövet, forradalmár, ellenforradalmár szülők gyermekeiként méregettük egymást, 1960. szeptember első napjaiban. A kultuszminiszter és udvartartásának ideológus kultúrpribékjei úgy érezték, egyre sok, az évenként érettségizettek létszáma a gyakran írni, olvasni is alig tudó párttitkárok minőségi cseréjéhez. Bevezették a gimnáziumokban a szakma oktatását. Az elhíresült  /5 +1/ rendszer azt jelentette, hogy hetente 5 nap iskolai oktatás, 1 nap gyakorlati foglalkozás várt, a középiskolákba bejutott nebulókra. Választhattunk, az elvtársak által, reál - humán oktatási formához passzítani kívánt  /asztalos - német /, / erdész - angol / párosítás között. A lányaink szabást-varrást tanulhattak, mindkét nyelv választásának lehetőségével. Ma sem tudom, az asztalos szakmát választottam, vagy a német nyelvet? A fiúk többsége faszakos lett, talán ezért vált belőlem, németül is tanuló, asztalos gimnazista. Az egyházi oktatásnak hírmagja sem volt! Kossuth Lajos Szocialista Fiúkollégiumban laktunk, az iskolakertben. Krisztus születésének valóságát hirdető, szimbólikus protestáns csillagot akkor láttunk, amikor az asztalos szakoktatónk, hátunkon a lécet, egyes foglakozásokon, válogatás nélkül összetörte. Fiúknak, lányoknak sötétkék, iskolacímeres tányérsapka viselete mindenkor kötelező volt. A lányoknak egyforma sötétkék, fehérgalléros iskolaköpenyt kellett hordaniuk. Tilos volt a festés, sminkelés! A negyedikesek dohányozhattak csak, írásos szülői hozzájárulással! Iskolakertben, padon ücsörögve, közeledő tanárnak, ülve nem köszönhettünk. Zsebre dugott kézzel, tanárral találkozni "diákbűn" volt. Egy hétre a zsebeket be kellett varrni. Ez télen jelentett nagyobb gondot. Büntettek, az esetek súlyosságához igazítottan kimenőmegvonással, havonta esedékes hazautazás megtiltásával, kirívóbb esetben kombináltan, a szokásos iskolai osztályfőnöki, vagy igazgatói figyelmeztetésekkel. A vasfegyelem kiragadott példáitól, de a rendre intés legártalmatlanabb tanári szándékától is,  minden diák irtózik. A felnőttkori menetelésben, egyenes tartású gerincet, katonás büszkeséget mégis ez a regula adott! Első, második évben, 10 fővel lecsökkent az induló osztálylétszám. Egyesek befejezték a középiskolai tanulmányaikat, mások jobb jegy elérésének reményében másik osztályba, vagy más intézetbe kérték át magukat. A kilépők üres padjait, helyi osztályokból, folyamatosan hozzánk került, majd velünk leérettségizett 6 fő, részben visszatöltötte. Kicsit igazodva a létszámmozgás számszerűségéhez, valahogy így alakult ki a 27 fővel, 1960-ban érettségizett, záró osztálylétszám. Kitűnő tanuló a 4 év alatt osztályunkban nem volt! Ha rosszul emlékszem,- ezúton is bocsánatot kérek - jeles sem. A szervezőknek soha meg nem köszönhetően, elszánt munkájuk eredményén végül is meglepődve, 32 év után,  1996.junius 29.-én találkozott az osztály nagyobbiknak mondható fele.

Tablóképen, a tanárok arcait végignézve jutott eszembe egyikük tanmeséje. Ifjúkommunista lelkigyakorlaton hallottuk tőle, amikor a szocialista munkaerkölcs jóhiszemű értelmezését volt kénytelen gyömöszölni a fejeinkbe:

 „Nem túl régen, talán mínusz 20 C fok is lehetett, amikor Sárospatak és a Tisza – part között közlekedő fapados kisvonaton utaztam a szüleimhez. A vonat valamennyi fülkéjét, széntüzelésű vaskályhák fűtötték, vagy nem fűtötték Az utasok sálakba bugyolálva, nagykabátban, dideregve ültek a fapadokon. Egyszer csak megjelent az ajtóban, a szénhordóként alkalmazott vasutas bácsi. Felnyitotta a kályha felső ajtaját, majd beleöntötte a hátán cipelt szenes puttony tartalmának egy részt. Visszazárta a kályhaajtót, majd elindult kifelé. Az Isten hidegétől kilelve megszólítottam…..tessék mondani, fog az a tűz égni ? Egyszerű, beszédes választ adott: - az már nem az én dolgom  -  majd kiment!     /Nosztalgiavonatként vissza kellene állítani a járatot!/

Voltak tanáraink között, akik nagyhírű elődeikhez híven, tüdőt, idegrendszert nem kímélve, mindig lelkiismeretesen fújták, ápolták a rájuk bízott tüzet, hogy a szellemiség kellemes melegében, többet és többet tudjunk meg, az előttünk egyre ismeretlenebbé vált világról. Mások, igyekeztek a terheiktől minél előbb megszabadulni, a kályha ajtaját lecsukni.

Hagytak, a köröttünk megdermedt, fagyos időben, kételyek között dideregni.

Az utolsó év nyüzsgése, a kényelemhez szokott maturandusokat kicsit bevezeti a reájuk váró szorgos hétköznapokba. Közeledve a középiskolás évek befejezéséhez, egyre terheltebb hónapokat, majd heteket hagynak maguk mögött. Szalagavatót kell szervezni, majd érettségi tablót szerkeszteni, megrendelni, azután kirakatba rakni. Nem kis gondot okoz az iskolai, majd a szűk családi körben megtartott ballagási ünnep lebonyolítása.. A kötelező és szabadon választott érettségi tárgyak vizsgakérdéseinek kidolgozásával, elkezdődik a nagy vizsgaidőszak. Napról-napra mindenkit sokkol a "hogyan tovább"? Munka, továbbtanulás, vagy átmeneti csend várja az éretteket? Természetesen az óriási drukkal elkezdett, befejezett, majd kiértékelt érettségi vizsga a legfárasztóbb a teljes szertartásban. Hogyan is tudnának arra gondolni, hogy a nagybetűs ÉLETBEN, majd százszor kell bánatosra sírni a szemeiket, amíg egy örömkönnycseppet le fognak nyelni! Minden gondot, bajt, feledtetni hivatott érettségi bankett, kiemeli a fiatal lelkeket, ha csak egy pillanatra is, a nagy nyomás alól. Hasonlóan történt ez velünk is. Nem lenne teljes a rövid összefoglaló, ha a búcsú percei kimaradnának. Utolsó együtt töltött bankett hajnalán, mindenki elköszönt mindenkitől. Legtöbben, egymás arcán, egy egybemosódott, közös könnycseppet hagytunk. A legkeményebb szívűek is párásodott szemekkel borultak egymáshoz. Valamit sajnáltunk! Merem remélni, egyszer valaki közülünk, egy másik műfajban, avatottabban, valamennyi húr kíséretében dalolva, meg fog örvendeztetni a párásodott, könnyezett szemek magyarázatával!

       Igyekeztem, nem cigány ló bátorságával, ezt az egy húros "zenei produkciót", nép emlékezeteként elkövetni. A fölöttem elmúlt időben és a nyugalmasabbnak óhajtott eljövendőben, mindig következetesen elemeztem és igyekszem továbbra is értékelni, a körülöttem zajló eseményeket. /R/ rákosival "proletár" suhancként kezdtük. Szerencsére rövid ideig, a világ proletárjainak egyesítéséért hajszolta pór népét a burzsujokkal, a kulákokkal, az imperialistákkal szemben! /K/ kádárnak  "elvtárs" lettünk! Negyven évig hordatta velünk a szocialista maltert, a kommunizmus építéséhez! Ma már   "úr"  vagyunk, a liberális "kaméleonkeresztapáknak"! Most a terroristákat hajszoljuk!. Lélegzetvétel közben, a torkokon akarják letolni a szocialista falóból farigcsált, globalizációs, liberális demokráciát! Isten is úgy akarja, hogy diák pajkosságával napra kész legyek. Tegnap, 2005.02.14-én,  miniszterelnök, Gyurcsány  Mózes előtt, déltájt, az ország házában, szét nyílt a Vörös-tenger! Évértékelőnek szánt, napirend előtti, ¾ órás felszólalásában előadta látomását! Hölgyeim és uraim,itt a Kánanán! Sokan már türelmetlenül várják az új címkézést a politikai anyakönyvben. Én virágkötélen elbocsátva, selyempárnán pihenve, majd Isten örökkévalóságában, egy "jó lélek" szeretnék lenni.          

Eger 2005.február    Péderi János          

ÉRETTSÉGI TALÁLKOZÓ KÉPEI
 (1996. június 29.)