55. éves érettségi találkozó 2003. június 29.-

Mélyen tisztelt tanári kar, találkozóra egybesereglett Pataki diákok kedves vendégeink.
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy, az 55. évvel ezelőtt érettségizett "B" osztály nevében én köszönthetem kedves öreg iskolánkat, annak igazgatóját, tanárait, megjelent diákfiait. 8 éven keresztül ez az iskola volt a második otthonunk, személy szerint is nagy büszkeség tölt el, hogy diákja lehettem. Nem volt könnyű ide bejutni, mert akkor a beíratásért és a tandíjért és az internátusi meg a tápintézeti ellátásért igen sokat kellett fizetni. Hála azonban a drága emlékű Harsányi István, Benkő Béla, Ruszkay András és Palumby Gyula tanár uraknak, akik az általuk meghonosított tehetségvizsga módszerével lehetővé tették szegény gyerekek tanulását is. Osztályunkba így jutottunk be öten.
Mi még a 8 osztályos Főgimnázium diákjaként érettségizhettünk sajnos a következő évben a gimnáziumot államosították és 2 évvel később a teológiát is beszüntették.
A 10 éves találkozót az államosított iskolában azért megtartottuk.
Két dolog akkor nagyon megdöbbentett és elszomorított, az imatermünket, ahol minden hétfőn reggel áhítattal kezdtük a napot úgy átalakították, hogy az orgona és a szószék helyére Sztálin, meg Lenin szobor került, drága tanáraink közül többeket elbocsátottak.
A másik megdöbbenés azzal függ össze, hogy az akkori 55. éves érettségizettek száma alig volt 10 fő hát miránk is ily nagy fogyatkozás vár.
Az idő sodrában bizony a mi számunk is 21 fővel fogyatkozott. Mára csak emlék, hogy az első osztályt 48-an kezdtük s abból 46 fő tett sikeres érettségit. Így hát, örülhetünk egyfelől annak, hogy mi még élünk és itt lehetünk, és másfelől az is örömmel tölt el, hogy drága iskolánk is újra él …, méghozzá a Tiszáninneni Református egyházkerületen belül folytathatja, hit, haza, emberiség jelszavával nemzet építő munkáját, Megnyugtató érzés látni azt, hogy az öreg iskola falai szépen felújítva sugározzák azt, hogy itt élet van. Az is azt bizonyítja, hogy újra gondos, jó kezekbe van az iskola. Bár iskolánk ereje nem a falak köveiben van, hanem az itt tanuló diákok és tanárok szellemiségében, hitében és szeretetében. Az ország sorsa, jövendője az ifjúság tudásától és szellemiségétől függ. Ezért igen fontos a nevelés. Ezt ismerte fel Gróf  Klébersberg Kunó a Trianoni békediktátummal pusztulásra ítélt hazák sorsában és az elvesztett terület, természeti kincsek pótlását
a szellemi erőforrások kiaknázásával, iskolák, egyetemek felállításával pótolta, s így lett számos Nobel-díjas tudós hazájává, szellemi nagyha-talommá megcsonkított hazánk. Az elsősorban az egyházi iskolákban folyó kiváló tudós nevelők munkájának és nem kis részben a pataki iskolának is köszönhető. Ma is figyelmeztessen a koszorús költőnk szava, ne hagyjátok a templomot és vigyázzátok az iskolát. (1648. Comenius: Orbis Pictus: Festett világ) Azért mondom ezt, mert napjainkban az oktatási tárca, a gyermekfogyás miatt iskolákat készül bezáratni és tanárokat fog elbocsátani.
Olyan gyermekvédő programot akarnak 2004-től bevezetni a túlterhelés csökkentésére, hogy az alsó négy évfolyamon ne legyen osztályozás,
ne legyen buktatás és osztályismétlésre csak a szülő engedélyével küldhessék a diákot. Ezzel a tanárok már így is megtépázott tekintélyét annyira meg fogja csonkítani, hogy valóra válhat Vörös Sándor vészt-jósló látomása, amit versben így fogalmazott meg.
"Volt egyszer egy nagy csoda, neve birka iskola. Ki nem szól t csak bégetett, az kapott dicséretet. Ki oda sem ballagott, még jutalmat is kapott. Így hát egysem ment oda, meg is szűnt az iskola."
Továbbá azt is tervezik bevezetni, hogy kétszintű érettségi legyen, mert így a magasabb szintű érettségi felvételt is jelent az egyetemre. Ezzel meg az a baj, hogy háttérbe szorítja a magyar nyelv és irodalom, történelem és földrajz ismereteinek elsőbbségét, az idegen nyelvek tanításával kiszorítja még az érettségi vizsga kötelezettségéből is.
Én ezt az oktatási reformot nem helyeslem, sőt: megalkotójával együtt bukásra ítélem, és pótvizsgára sem javaslom. Egy nemzet jövendője az iskola falai között már eldőlhet. Az iskola nem lehet egy nagy mosoda, ahol a gyermek agyából kimossák a magyar irodalom szellemi óriásait, a történelmi múltunk dicső századait.
Valaki azt írta, amikor Napóleon csapatai hazánk határaihoz értek, Napóleon megkérdezte szárnysegédjét, megtámadjuk-e ezt a népet. A kérdezett ennyit felelt nincs rá szükség fenség, elég, ha ennek a büszke népnek meghamisítjuk a történelmét, és utána azt csinálhatunk vele, amit akarunk. Ettől a történelem hamisítástól a mi pataki iskolánk esetében nem kell félni. Itt nemcsak minket, de azt a mai ifjúság tanulmányi eredményeiből ismerjük is, hogy olyan felkészült tanárok tanítanak, akiknek a keze alól kikerülő ifjúság meg fogja állni a helyét az anyagi érdekeltséget előtérbe helyező globalizálódó életben. Ezt érzékeljük a mai diákokkal és tanárokkal a budapesti találkozók alkalmán.
Talán megengedik és nem veszik dicsekvésnek, ha megemlítek néhány eredményt egykori osztálytársaktól. 14-en doktoráltak, 7 fő lett orvos. 10-en szereztek lelkészi oklevelet - ebből egy fő katolikus kanonok lett itt Sárospatakon. Hatan tanári nagy tanítói pályán helyezkedtek el. Kilencen végeztek műszaki egyetemet. Egy orvos és két mérnökképesítésű társunk magas állami kitüntetést is kapott.
Befejezésül szeretnék még röviden megemlékezni néhány kedves tanárunkról, akik példaképünké váltak.
Dr. Harnghy László az első osztályfőnökünk volt, aki később Amerikában teológiai tanár lett. Hittant és történelmet tanított. Öt még a katolikus osztálytársunk is annyira szerette, hogy bennmaradt a hittanórára is. Negyediktől Benkő Béla tanár úr lett az osztályfőnök, tőle nemcsak a matematikát és fizikát tanultuk meg, de családszeretetet, tisztességet és a logikus gondolkodást is. Az államosítás után - bár tantárgya- világnézeti szempontból semleges volt mégis nyugdíjazták. Egyszer meglátogattuk péceli szegényes otthonában és érdeklődtük egészsége, valamint nyugdíjas élete felől. Azt válaszolta "Nyug van, de díj az nincs" valóban igaz, mert az egyházi iskolai munkaéveit nem ismerték el, csak azt a pár évet, amit az állami iskolában engedtek dolgoznia, s így 800-ft volt a nyugdíja. Szeretettel emlékszünk Ruszkay András tanár úrra is,
Aki latint és magyart tanított. A nyögdécselő felelet jutalmául fejünk búbjára mért úgynevezett kokik miatt nagy lapát tenyeret kevésbé kedveltük, annál inkább örültünk annak, amikor a páros órákat az iskolakert fái alatt tartottuk. Ekkor nemcsak a latin, vagy magyar nyelvtan szabályaira figyeltünk, hanem a lyukas órán kisétáló diáklányokat szemléltük. Ennek eredményeként többen is elcsábultunk és pataki diáklányt vettünk feleségül. Ezt a választást, mai napig sem bántuk meg.
Kedvesen emlékszünk Dr. Harsányi Istvánra, Palumby Gyulára, Maller Sándorra, Berta Zoltánra, Szabó Jenőre, Szabó Károlyra, Bálint Józsefre...
Sajnos már csak a sírjukat kereshetjük fel.
Tudom és tapasztaljuk is, hogy iskolánk mai tanárai méltó folytatói az említett elődöknek és a pataki hagyományoknak, munkájukhoz kitartást és jó egészséget kívánunk. A Tanuló ifjúságtól pedig azt kérdezik, hogy Ők is tegyenek meg mindent a pataki szellem fennmaradásáért és iskolánk dicsőséges további működéséért.


Pálóczy Bertalan
 

vissza