.

A tavalyi
hagyományt folytatva a költészet napján 14 órás versünnepet szerveztek a magyar
és a vallástanári munkaközösség tanárai a Református Kollégium Gimnáziumában.
2006. április
11-én reggel 6-tól több száz vers hangzott el az imateremben. Délelőtt rendhagyó
irodalomórán vettek részt a tanulók. A pataki iskola fennállásának 475.
jubileumi éve tiszteletére elsősorban pataki verseket olvastak: Sárospatakról,
az iskoláról, híres diákokról és a pártfogókról s öregdiákok: Képes Géza,
Mészöly Dezső, Tompa Mihály műveit. Volt tematikus óra az anyanyelvről,
versválogatás Az Úr érkezése címmel, és több Wass Albert- és Szilágyi
Domokos-vers. A délután kedves részlete volt a kisiskolások szereplése. Ők és
tanítóik Pósa Lajos verseit mondták. A tanárok közül is sokan hozták el kedves
verseiket. Este "Rejtelmek ha zengenek" címmel zenés-verses összeállítást
hallhatott a közönség. A magyar költészet nagyjai zengtek Janus Pannoniustól
Nagy Lászlóig versritmusban és dallammal. A gimnázium kórusa vendégszereplőkkel
kiegészülve egyórás nagyszerű élményt nyújtó pódiumműsorral örvendeztette meg a
közönséget. Rendhagyó és felemelő volt a Himnusz éneklése teljes szöveggel. A
legnépszerűbb, amit a közönség vissza is követelt: Kányádi Sándor Vers a vörös
villamosról című kupléja énekhangra, zongorára és trombitára.
Ismét
nyilvánvalóvá lett, hogy sok-sok értékkel vagyunk körülvéve, csak észre kell
venni, utat kell készíteni számára, hogy közös kincsünk
lehessen
További képek >>>
/2006.04.12./

Az
Amerikai mecénások 20 fős csoportja töltött néhány napot városunkban az elmúlt
hét végén. Ők 15 éve biztosítanak ösztöndíjat a Református Kollégium Gimnáziuma
tehetséges tanulóinak, lehetővé téve ezzel tanulmányik folytatását. Eljöttek,
hogy személyesen is találkozzanak a 400 ösztöndíjas tanuló képviselőivel, hogy
lássák a 475 éve működő iskolát, és Sárospatakot, amiről már annyit hallottak.
De vajon honnan tudják, hogy Sárospatak egyáltalán létezik,
és hogy hol van Magyarország? A kulcsember ebben az ügyben John William Shirley,
az Amerikai Egyesült Államok nyugalmazott nagykövete, aki a háborús években
városunkban töltötte diákéveit – mint ahogy egy korábbi cikkben írtunk már
erről. A vendégek, remélhetően elégedettek voltak a látottakkal; beszélgettek a
hálás diákokkal, akik a gimnázium imatermében műsorral köszönték meg az
áldozatkészségüket. Az igazgatóság, sőt a nagytiszteletű püspök úr is meleg
szavakkal köszöntötte Őket szombaton délelőtt az Imateremben. Délután a Rákóczi
várat tekintették meg – egy volt pataki diák angol nyelvű vezetésével. A
várlátogatás fáradalmait a Simkó Sándor pincéjében pihenték ki a Református
Kollégium és Sárospatak vendégei.
További képek >>>
/2006.04.11./

Sárospatakra érkezett John William Shirley, az Amerikai Egyesült Államok
nyugalmazott
nagykövete, aki a történelem szeszélyének köszönhetően a második világháború
éveit Magyarországon töltötte. A háborús évek alatt a Sárospataki Református
Gimnázium diákja volt. Shirley nagykövet úr - a Magyar Köztársasági Érdemrend
Tisztikeresztjének viselője - nem elsősorban emlékezni jött vissza; az osztályuk
által működtetett alapítvány ügyeit intézi...
A 1941-es I/A osztály Alapítványa egyedülálló abban a tekintetben, hogy
öregdiákok támogatják a mostani pataki diákokat. Az alapítvány az elmúlt 15 éve
alatt több, mint 400 diák tanulmányait támogatta. A rászoruló, de szorgalmával
és tehetségével kitűnő diákokat eddig összesen több mint 50 millió Ft
ösztöndíjban részesítették. Shirley úr, - akit sokan a közvetlenebb nevén Jock
Shirleyként ismernek – osztálytársaival olyan amerikai támogatókat is
beszervezett a nehéz sorsú ország tehetséges diákjainak támogatásába, akik soha
sem jártak Magyarországon. Ezen a héten viszont az alapítványi támogatottak
meghívására egy 20 fős csoportjuk látogat Sárospatakra, hogy ismerkedjen a
várossal, a 475 éves iskolával és a támogatások kedvezményezett diákjaival.
Hogy „Jock bácsi” ennyi év után is szívesen jön vissza Magyarországra arra az
általa leírt mondatok magyarázatot adhatnak:
„Mint ahogy minden nemzetnek, a magyarnak is vannak erényei és gyengéi. De a
kedvesség és a vendégszeretet, amit az idegenekkel szemben – háborúban és
békében egyaránt – kifejezésre juttatnak, az a magyar nemzet ismertető jegye.
Azokban a nehéz, végükhöz közeledő, borzalmas években is több kedvességben és
vendégszeretetben részesültem, mint amennyit jogom lett volna elvárni.”
/2006.04.04./
Március 31-én és április 1-én Sárospataki Református
Kollégium Gimnáziuma adott helyet a XI. Országos Diákvegyész Napoknak. A verseny
a Magyar Kémikusok Egyesülete, a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Akadémiai
Bizottsága valamint a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma közös
szervezése által kerül megrendezésre.
A diákkonferenciára jelentkezett középiskolás tanulók
valamely saját megfigyelésen, vagy kísérleti munkán alapuló 10 perces előadással
készültek a kémia bármely területéről és határterületeiről választott témában. A
két napos rendezvényen 15 középiskola képviseletében 46 diák összesen 28
előadást tartott két szekcióban, amelyeket az egyetemi oktatókból és
vegyészmérnökökből álló zsűri értékelt.
Iskolánkat két előadással három diák képviselte: Timári
István 11.A, Sztipanov Milos és Tamás Apor 10.H osztályos tanulók. A
konferencián a diákok előadása mellet plenáris ülések keretében egyetemi oktatók
és kutatók tartottak előadásokat a résztvevők számára.
A I. szekcióban - általános és szervetlen kémia valamint
környezeti kémia - Timári István 11.A osztályos tanulónk I. helyezést ért el a
Makro – és mikroelemek a hegyaljai borokban című előadásával. (eredmenyek.doc)
További képek >>>
Református Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolája
/2006.04.02./
A sárospataki református
gimnázium látta vendégül az egyházkerület oktatási intézményeit 2006. március
23-án. Az imateremben dr. Erdei Pálné mb. igazgató köszöntötte a mintegy 100 fős
vendégsereget. Kovács József vallástanár áhítatában a János 21:15-17 alapján
szólt: úgy legyünk Krisztus munkatársai, hogy tőle kérjük a feladatokat, s hogy
benne keressük a segítséget. Enghy Ábel kántor a 25. zsoltár hangjaival mutatta
be a nemrég elkészült orgonát. A 475 éves iskolát Testvéri okmánylevéllel, igei
köszöntéssel és ajándékokkal lepték meg a testvérintézmények. Az iskola múltját
a diákvilág anekdotakincsének megelevenítésével diákszínjátszók mutatták be. A
találkozó a tavaly novemberben átadott általános iskola megtekintésével
folytatódott. Tímáriné Király Sarolta tagintézmény-vezető mutatta be az
intézményt, majd uzsonna és baráti beszélgetés következett. Végül a gimnázium
iskolatörténeti kiállításának megtekintésére is mód nyílt több öregdiák nem kis
örömére.
/2006.03.25./
Minden neves sporteseménynek,
(világbajnokság, olimpia) van egy kabalafigurája. A 2006-os németországi
labdarúgó világbajnokság szimbólumai: Go és Leo. A két figura egy-egy Münchenből
induló európai körutazásba kezdett, amelynek végállomása a világversenyt
szervező Berlin. Ezalatt az utazás alatt a különböző országok középiskoláinak
tanulóifjúsága látja vendégül a két kis utazót 4-4 napig. Iskolánkban a 10.
évfolyam német nyelvi előkészítő osztálya kapcsolódott be ebbe a programba. A
10. B osztály vendége Leo, március 20-án érkezett Sárospatakra, hogy itt 4 napot
eltöltve a tanulók vendégszeretetét élvezze. A tanulók elviszik Leo-t a város
különböző helyeire, és ott közös képeket készítenek az oroszlánnal. Ezeket a
képeket később felrakják egy német honlapra, ahol a többi iskola diákjai is
bemutatják, hogyan szórakoztatták vendégüket. A programok megszervezése a diákok
feladata. Ez nagyon sok munkával jár. A német nyelv ismeretére is szükség van az
események, történések pontos leírására, ugyanis ezeket elolvasva ismerik meg a
figurával kapcsolatos eseményeket, és ezáltal ismerik meg iskolánk nevét.
Krajnyák Zsolt 10.b - Homolya Gergely 10.b
/2006.03.24./