Búcsúbeszéd Pethes József gimnáziumi tanár hamvai felett

2006. május 24-én

Tisztelt gyászoló Család! Végtisztességtévő Gyülekezet!

Nekem jutott a szomorú tiszt, hogy a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, a volt Rákóczi Gimnázium tantestülete nevében végső búcsút vegyek Pethes József nyugalmazott gimnáziumi tanár kartársunktól, diáknemzedékek hűséges matematikatanárától és nevelőjétől, aki egész tanári pályáját, tartalmas életét, alapos tudását a pataki gimnáziumnak szentelte.

Istennek úgy tetszett, hogy hűségéért, fáradozásáért, becsületes munkájáért, ember- és családszeretetéért majdnem 82 évet kapott jutalmul.

A végső búcsú alkalmával szeretném felidézni elhunyt pályatársunk földi életének fontosabb eseményeit, kedves személyiségét.

1924. augusztus 5-én született Jászárokszálláson egy, a megélhetésért keményen küzdő parasztcsalád első gyermekeként. Mint legidősebb fiú, öccse és két húga iránt szeretetteljes gondoskodó felelősséget érzett és tanúsított. Középiskolai tanulmányait Egerben végezte, ahol jeles eredménnyel érettségizett a második világháború utolsó évében, 1945-ben. Ezután rövid időre visszament, hogy szüleinek a gazdálkodásban segítsen. Azonban olyan erős volt benne a továbbtanulási vágy, hogy két év elteltével Budapestre ment tanulni és matematika-fizika-kémia szakos tanári diplomát szerzett. Mindezt úgy, hogy szabad idejében, a szünetekben fizikai munkát végzett, így tehermentesítve az öccsét és két hugát nevelő szüleit.

Korán megtanulta a felelős önállóságot, a mértékletes életmódot, amelyhez élete végéig hű maradt. Mindig szeretettel emlékezett meg egyetemi professzorairól: Dr. Péter Rózsáról és Öveges Józsefről, akiknek, megítélése szerint, nagy szerepe volt abban, hogy alapos, keményen dolgozó, becsületes és sikeres gimnáziumi tanár lett.

1-éves ózdi kezdő tanárkodás után 1952. nyarán helyezték át az akkor államosított sárospataki gimnáziumba. A korábban is itt szolgáló tanárok hamar megismerték az új jövevényt és befogadták maguk közé.

Nagyon szeretett és tudott dolgozni: a nap első felében matematikát tanított a gimnáziumban, délután és este diákotthoni nevelőként dolgozott s közben korrepetált fáradhatatlanul. Tanítványai szerették és tisztelték. Osztályfőnökként személyes példamutatással munkálkodott azon, hogy diákjaiból dolgos, becsületes embereket neveljen, elősegítse pályaválasztásukat, továbbtanulásukat.

Tanári pályája során minden elérhető szakmai továbbképzésen részt vett, nyarai egy részét matematikai vándorgyűléseken, szakmai továbbképzéseken töltötte, állandóan frissítette tudását. Tanított filozófiát, fizikatanárként rádiós tanfolyamokat vezetett, rádiószerelési gyakorlati foglalkozásokat tartott a tanulók számára.

Nagyon szeretett kirándulni, imádta a természetet. Barátaival, kollégáival, később nyugdíjas társaival bejárta a környező hegyeket, gombát, erdei gyümölcsöket gyűjtött, hogy örömet okozzon családjának, ismerőseinek.

1957-ben találta meg élete hűséges párját, Sárikát. Három leányuk, Zsuzsa, Marcsu és Petra, valamint 8 unokájuk bearanyozta életüket. Közel 40 éven át éltek boldog, megértő házasságban. Lenyűgöző élmény volt számára, amikor meglátogatták Amerikában élő lányukat, Zsuzsát, és unokáit.

A közéletből is kivette a részét: huzamosabb ideig látott el tisztséget a Pedagógus Szakszervezetben, részt vett a víztársulat szervezésében, lakóbizottsági elnök volt. Nyugdíjazásáig tagja volt a Bolyai Társulat Borsodi Tagozata vezetőségének. Kiváló munkájáért többször kapott jutalmat, s miniszteri kitüntetésben is részesült.

Formálisan 1984. december 31-én ment nyugdíjba, de másnap már újra munkába állt és még 3 évig tanította diákjait. 10 évig volt a Nyugdíjasklub vezetője: tartalmas előadásokat, programokat, kirándulásokat szervezett nyugdíjas társai nagy örömére és megelégedésére. Ember- és családszeretetének minden nap tanújelét adta. Teljes és tartalmas életet élt.

Ez év március 15-én még jó kedvvel ünnepeltük együtt az iskola fennállásának 475. évfordulóját. Aztán lecsapott a halálos kór. Mikor tudomására jutott betegsége, belenyugodott az elkerülhetetlenbe és készült az utolsó nagy feladatra. Ahogyan élt, olyan méltósággal távozott közülünk 2006. május 17-én.

Május a csengőbúcsú ideje, most a csengő harang egyedül érted szól, Jóska Bátyám. Emléked, amíg élünk, megőrizzük.

Az örök hazában nyugodj békében!

                                                                                     Dr. Derda István

                                                                                     gimnáziumi tanár